Könyv adatlap

Fogalmi fejlődés és fogalmi váltás

Kiadói kód:
MK-4009-4
Szerző(k):
Korom Erzsébet
Megjelenés:
2005
Nyelv:
magyar
Oldal:
192

Mind határozottabban fogalmazódik meg az igény, hogy az iskola értelmesen elsajátított, jól szervezett, a mindennapi életben is használható tudást közvetítsen. Ugyanakkor számos tapasztalat bizonyítja, hogy hétköznapi helyzetekben a tanulók gyakran a tudományos állásponttól eltérő nézeteket fogalmaznak meg. Alapvető fogalmaik fejlődésében bizonyos esetekben nagyobb szerepe van a hétköznapi tapasztalatokból kiinduló naiv elgondolásoknak, mint a többéves iskolai tanulásnak. E kötet középpontjában a tanulók fogalomrendszerének fejlődésében megfigyelhető ellentmondásos jelenségek állnak. A szerző felhasználva a kognitív pszichológiának a tudás prezentációjára vonatkozó modelljeit saját kutatási eredményein keresztül mutatja be a tudományos ismeretek tanulásának hosszú és gyakran jelentős fogalmi átrendeződést igénylő folyamatát. Kitér a tanulók előzetes ismereteinek, naiv, tapasztalati tudásának szerepére, azonosítja a fogalmi fejlődés kritikus pontjait, a tudományos ismeretekkel ellentétes fogalomrendszerek, tévképzetek megjelenésének okait. Megmutatja, hogy ha a tanítás figyelmen kívül hagyja a fogalmak fejlődésének természetét, a fogalmi váltás törvényszerűségeit, szükségszerű a gondolkodást terhelő, nehezen alkalmazható ismeretek megjelenése. A kutatási eredmények azonban lehetőséget nyújtanak olyan oktatási módszerek megalapozására is, amelyek révén a tanulók hétköznapi tapasztalatai és az iskolában megszerzett tudományos ismeretek egymást erősítik egy hatékonyan működő fogalomrendszer felépítésében.

A kiadvány fő témakörei: A tanulók ismeretei, meggyőződéseit feltáró kutatások előzményei, A tévképzetektől az alternatív fogalmakig; A fogalmi fejlődés és a fogalmi váltás kutatása; A részecskeszemlélet fejlődésének vizsgálata 12-18 éves korban; Az ismeretek tanításának módszertani kérdései