Magyar nyelvtan 2., 3., 4. osztályosoknak
A kétféle ingerrel irányított figyelem fokozza az ismeretek megértésének, felidézésének pontosságát. A táblánál megoldható feladatok pozitív tanulási attitűdöt alakítanak ki a tanulóknál. Növelik a tanulási folyamat hatékonyságát azoknál a gyermekeknél is, akiknek tanulási nehézségei a figyelem szétszórtságából, illetve a figyelem tartósságának hiányából fakadnak. A tankönyvi feladatokon túl kiegészítő feladatok biztosítják a nyelvtani szabályok könnyebb megértését, a szövegben rejlő információk közötti összefüggések felfedezését, a szöveg értelmezésén túl az önálló szögalkotást.
Magyar nyelvtan 2.
A Magyar nyelvtan tankönyvsorozat azzal a határozott szándékkal készült, hogy a gyerekek számára elérhetővé tegyék a nyelv élményszerű felfedezését. A Magyar nyelvtan 2. elsősorban a hangok és betűk témakörét és a hozzájuk kapcsolódó helyesírási tudnivalókat, a szótagot és az elválasztást öleli fel. Foglalkozik a szavak jelentésének és alaktani szerkezetének néhány kérdésével is, végül a mondatfajtákat tudatosítja a beszélő szándéka szempontjából. A könyv nem a szabályok bemagolását követeli meg a tanulóktól. A legtöbb, amit készen ad, témakörönként a feladatokat követő néhány következtetés.
Interaktív tananyag:
Magyar nyelvtan 2. - MK-6234-4
Kapcsolódó tankönyv:
Magyar nyelvtan 2. - FK-221
Magyar nyelvtan 3.

A nyelvtankönyv a tananyag elsajátítását a felfedezés örömével teszi élményszerűvé a gyerekek számára. Mindezt ismétlésekkel, memóriafrissítő feladatokkal, a mesevilágból átemelt példákkal színesíti a szerző. A könyv illusztrációja üde színvilágával, mozgalmasságával közel áll a korosztály ízlésvilágához, ám az illusztrációk soha nem öncélúak, mindig a feladatok szolgálatában állnak. A bevezető ismétlés után a könyv a szófajokkal, azok toldalékolásával, illetve helyesírásával foglalkozik, bőséges feladatkészlettel, figyelve azok megfelelő arányára. A feladatok szövegezése minden esetben pontos és rövid, kerüli a modoros fordulatokat és az idegen szakkifejezéseket.
Interaktív tananyag:
Magyar nyelvtan 3. - MK-6235-1
Kapcsolódó tankönyv:
Magyar nyelvtan 3. - FK-321
Magyar nyelvtan 4.

A könyv egy kibontó jellegű munkatankönyv. A harmadik osztályban megkezdett szófajtani tanulmányokat ebben az évben a melléknév, a számnév és a névutó megismerése követi, alaktanból pedig az igemódok témaköre kerül feldolgozásra. A magyar nyelvet nem csupán szabályokba fojtva, statikus rendszerként lehet tanítani; nyelvünk általunk és velünk változó, élő organizmus , ami számtalan titkot és csodát rejt a gyerekek számára is. Megfelelő tankönyv és ezt a szemléletet magáénak valló pedagógus segítségével ez reális, megvalósítható pedagógiai elképzelés.
Interaktív tananyag:
Magyar nyelvtan 4. - MK-6236-8
Kapcsolódó tankönyv:
Magyar nyelvtan 4. - FK-421
Kosár üres!

RSS Hírfolyamok